Bezárás
BezárásVálassz várost
BezárásVálassz várost

Magyarok Nagyasszonya Plébánia Veszprém

8200 Veszprém, Ady Endre utca 8

Magyarok Nagyasszonya Plébánia információk

 

A templom története

A veszprémi plébániatemplom eredetileg egy, az Ady Endre utca 71/A négyemeletes ház földszintjén kialakított 200 férőhelyes kápolna volt. Ezt áldotta meg 1988. október 8-án a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére Szendi József, aki 1983 és 1993 között volt Veszprém püspöke. A kápolna vételárát 1988-ban a fennállásának 1250. évét ünneplő passaui egyházmegye fizette ki, azonban a templom építésére a rendszerváltásig várni kellett.
 
Veszprém önkormányzata ajándékozta azt a területet, ahol 1991-ben elkezdődhetett a templom építése, melynek költségeit Msgr. Mészáros Tibor (Mindszenty személyi titkára) fedezte. Egyházmegyei támogatással altemplom is épült. A templom azonban sosem lett volna teljesen kész, ha odaadó hívek és adakozók nem támogatják. Az ő adományukból 1994-ben lett kész a templom, Magyarok Nagyasszonya tiszteletére, Mindszenty bíboros emlékére.

A templomban található alkotások

A templom szobrai (Magyarok Nagyasszonya, Szent József, Szent Antal) M. Nagy József veszprémi faszobrász munkái. A keresztúti képeket Szentgyörgyvári M. Palládia kalocsai iskolanővér festette. Mindszenty bíboros emlékét őrzi a templomban Udvardi Erzsébet "Devictus vincit" c. képe, Yrsa von Leistner bárónő Mindszenty fejszobra, valamint a templom téli kápolnájában kiállított relikviák.
 

Veszprémi ifjúság, oktatás

 
Hitoktatás a plébánia területén lévő két általános iskolában folyik 20 hittancsoportban. Egy főállású- és egy óraadó hitoktató dolgozik.

A plébánia ifjúsági közössége a "KINCS", többnyire főiskolás fiatalokból áll. Ezen kívül van még a katekumenátus és a felnőtt hitoktatás. A plébánia ellátja még a szentkirályszabadjai plébániát is.

 



Fizetett hirdetés

Még több Látnivaló Veszprémben

Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központ

Az írók és újságírók védőszentjéről, Szalézi Szent Ferencről elnevezett Szalézi

Logó
Kálvária domb és a Szent Miklós Plébániatemplom

A Kálvária domb (régen Lenin domb) egy templomrommal és padokkal díszített nyugodt kis he...

Vélemények, hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide

Látnivalók

Eseménynaptár

Fizetett hirdetés


Fizetett hirdetés

Jan 28

Rejtélyek Szobája
Fantasztikus szórakozás, mozijegy áron! Több, mint egy órátok van arra, hogy különböz...
Budapest

Jan 28

Számtalan szabadidős lehetőség, családi-és gyermekprogramok, finom ételek, zamatos boro...
Festői környezetben várunk mindenkit - számtalan szabadidős lehetőséggel! Nálunk jól
Balaton

Fizetett hirdetés

Térkép





Programok a közelben

1 Számtalan szabadidős lehetőség, családi-és gyermekprogramok, finom ételek, zamatos boro...

Festői környezetben várunk mindenkit - számtalan szabadidős lehetőséggel! Nálunk jól

Szállás a közelben

1 Hotel Garni Veszprém

Veszprém szívében, a vásárcsarnok és az autóbusz-pályaudvar szomszédságában, család...

2 Mandula Vendégház Veszprém

Megújult a MANDULA VENDÉGHÁZ Belvárosi kertes ház, csendes utcában saját zárt parkol

3 Völgyikút Ház Étterem és Panzió Veszprém

Veszprém egyik legszebb fekvésű, csendes övezetében, egyhektáros park szomszédságában ...

Shopping a közelben

1 Complex Computer

Számítástechnikai szaküzlet és szerviz. Informatikai rendszerek tervezése, kivitelezése....

2 Molett Extra Divat

Veszprémben 10 éve működő Férfi-Női nagyméretű ruházati üzletben tevékenykedtünk. ...

Megosztom



Látnivaló kereső Veszprém

Partnereink




Facebook