Bezárás
BezárásVálassz várost
BezárásVálassz várost

Veszprémi Állatkert Veszprém

8200 Veszprém, Kittenberger Kálmán utca 15

Veszprémi Állatkert információk

 A Veszprémi Állatkert története

 A veszprémi vadaspark - a debreceni után néhány hónappal - harmadikként alapított állatkert hazánkban a Fővárosi Állat- Növénykert után. Veszprém egykori szeméttelepének helyén jött létre, és csupán 5 hónap kellett a felépítéséhez. 1958. augusztus 1-jén nyitották meg, Kittenberger Kálmán Úttörő Növény- és Vadaspark néven. Névadója, Kittenberger Kálmán, a nagy Afrika-kutató számára egy mellszobrot is emeltek a főbejárat előtt. Az intézményt Anghy Csaba, a budapesti állatkert főigazgatója, özvegy Kittenberger Kálmánné és a járási Úttörőszövetség titkára, később az állatkert igazgatója, Kasza László társaságában nyitották meg.
 
Az Úttörőszövetség hamar kihátrált az akkor még kicsinek számító Veszprémi Állatkert fenntartásából, annak feladata teljes egészében a Veszprém városára szállt. 1960-ban első igazgatója Répási László lett, majd egy 1963-as revízió következtében őt váltotta Kasza László, akinek nevéhez fűződik az állatkert országos népszerűségének megteremtése. Ekkoriban indult hódító útjára az állatkert sztárja, Böbe a csimpánz is.
 
A 80-as, 90-es években elmaradtak a kötelező fejlesztések, így 2000-ben az állatbemutatók és maga az állatkertnek is jelentős része elavultnak számított. A 2001-es nonprofit szervezetté történő átalakulás nagyarányú rekonstrukciós program elindulásával is együtt járt.
 
Az állatkerti rekonstrukciós program első állomása a 2003 elején megépült medvekifutó volt. Addig ezek az állatok korábban egy kis méretű ketrecbe voltak bezárva. 2006-ban alaszkai fehér farkasok költöztek a kifutóba a medvék társbérlőiként. A következő években lezajlott fejlődés eredményeként 2007-ig a csimpánzok kivételével valamennyi állat korszerű, igényeinek megfelelő kifutóba költözhetett. 2009-ben pedig végre a csimpánzok is korszerű kifutót kaptak.
 
A veszprémi Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark ma már újra beállhat a neves európai állatkertek sorába. Ma azonban már nem a gazdag állatállományának, hanem korszerű, az állatok igényeit a lehető legteljesebb mértékben kielégítő férőhelyeinek, valamint a ritka és veszélyeztetett fajok egyre nagyobb számának köszönhetően.
 

Az állatkert látnivalói, programjai:

 
A cél az állatok természetes igényeiknek megfelelő méretű és kialakítású kifutókban való tartása, és több nemzetközi fajmegmentési programban való részvétel. Ezen kívül fontosnak tartják a nevelést, oktatást is: rendszeresen tartanak ismeretterjesztő előadásokat.
 
Az állatkert tagja az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének (EAZA) és a Magyar Állatkertek Szövetségének. Évről évre részt vesz a nemzetközi természetvédelmi kampányokban (Bushmeat-. Tigris kampány, Shellsock-kampány), szerepet vállal fajmegmentési és tenyésztési programokban (EEP, ESB).
 

Böbe, a veszprémi állatkert csillaga

 
Az állatkert leghíresebb lakója Böbe a festeni is tudó csimpánz volt. 1963 – ban, féléves korában került az állatkertbe. Mamáját vadászok lőtték le.
 
Találékonyságával, játékosságával és hihetetlen értelmi képességeivel hamar kinőtte Veszprém kereteit, és az ország leghíresebb állatává vált. Egyszer megszökött az állatkertből és beállított egy vacsorázó családhoz. Csak akkor volt hajlandó visszamenni, mikor gondozója motorral ment érte – imádta ugyanis a száguldást.
 
Több róla készült filmnek játszotta a főszerepét. 1970-ben pusztult el, az állatkertben egy fából faragott portréja őrzi emlékét, és itt található meg Böbe sírja is.
 
 

Csak a Veszprémi Állatkertben látható fajok, alfajok

 
Ibériai farkas
Srí Lanka-i leopárd
Dzseláda
Kilencöves tatu
Impala
Csíkos gnú
Pettyes szarvas
Szakállas bagoly 
Szervál
 

Az állatkert 2008-ban ünnepelte 50. születésnapját. Veszprém büszkén hirdeti: "Fél évszázada a Mi Állatkertünk".

Forrás: Wikipedia

 

Az Állatkert az év minden napján, szombaton, vasárnap és ünnepnapokon is nyitva tart!

 


Fizetett hirdetés

Videó

Kapcsolódó

Szent-Iván éj a veszprémi állatkertben
Szent Iván-éj az Állatkertben

Szent Iván éjjelén rendhagyó éjszakai állatkerti séta várja az érdeklődőket a veszprémi állatke...

Logó
Gulyadombi parkerdő

A több mint 60 ezer lakosú Veszprém város hagyományos pihenőhelyén már harminc éve kialakította...

Még több Látnivaló Veszprémben

Logó
Református templom

A Református templom a Jeruzsálemhegyen, Veszprém egyik városrészében áll. Veszprém eze...

Logó
Kabóca Bábszínház

Veszprém bábszínháza már 2001 óta működik, előtte a Kabóca Bábstúdióból alakult k...

Vélemények, hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide

Hettike véleménye 2016.08.18 22:16
Veszprémi Állatkert Veszprém


Sajnos,a fent látható Veszprémi Állatkertre vonatkozó árlista elavult. Az árak jelenleg kb. kétszerese a fent olvashatóknak.
A nyugdíjas jegyet 1800Ft adják, a családi jegy 6600 ft-ba került.

Látnivalók

Eseménynaptár

Fizetett hirdetés


Fizetett hirdetés

Jan 28

Rejtélyek Szobája
Fantasztikus szórakozás, mozijegy áron! Több, mint egy órátok van arra, hogy különböz...
Budapest

Jan 28

Számtalan szabadidős lehetőség, családi-és gyermekprogramok, finom ételek, zamatos boro...
Festői környezetben várunk mindenkit - számtalan szabadidős lehetőséggel! Nálunk jól
Balaton

Fizetett hirdetés

Térkép





Programok a közelben

1 Számtalan szabadidős lehetőség, családi-és gyermekprogramok, finom ételek, zamatos boro...

Festői környezetben várunk mindenkit - számtalan szabadidős lehetőséggel! Nálunk jól

Étel & Ital a közelben

1 Nosztalgia Kisvendéglő
Villa Medici Nosztalgi Kisvendéglő Veszprém

Villa Medici Hotel és Étterem Nosztalgia Kisvendéglő Veszprém

Szállás a közelben

1 Villa Medici Hotel és Étterem Veszprém

Üdvözöli Önt a Villa Medici Hotel & Étterem A Villa Medici Hotel & Étterem mindössze ...

2 Betekints Wellness és Konferencia Hotel Veszprém

Az év minden napján nyitvatartó Betekints Hotel és Étterem Veszprém első és egyetlen We...

3 Erdei Panzió Veszprém

Az Erdei Panzió az Állatkert gulyadombi bejáratától 250 m-re szép természeti környezetb...

Shopping a közelben

2 GIZELLA HOTEL és ÉTTEREM

Több mint 200 éves műemlék épületben hangulatos étteremmel, 22 teljesen felszerelt szob

Megosztom



Látnivaló kereső Veszprém

Partnereink




Facebook